2014. december 3., szerda

6.fejezet

Amulettek



„ Járd a sötét ösvényt. Aludj az angyalokkal. Hívd segítségül a múltat. Érints meg a szerelmeddel. És fedd fel valódi nevem.”
Nightwish



- Kirohantam, nem bírtam tovább odabent. El vesztettem Jane-t.  A kert vége felé rohantam. A tenger hullámai a sziklákat verdesték. A horizonton a nap lassan felbukkant, pirosasra festette az eget, de ez most nem tudott lenyugtatni. Minden gondolatom azon járt, miképpen fogja véresen és lassan kibelezni azt a férget, aki ezt tette Jannel.
-          Csak kerülj a kezeim közé! Egyenként töröm ki a bordáidat a helyükről. Minden kisebb eredet felvágom.  Minden újadat egyenként trancsírozom szét. Megvárom, még a vér lilás-kékké festi a körmödet, majd egyenként kicsavarom az újperceidet, majd porrá töröm a csontjaidat és nézem, ahogyan a véred a padlóra csepeg, hallgatom megnyugtató sikolyod és nevetek lecsonkolt kezeden. Hagyom, hogy étlen-szomjan vérezel. Minden nap még életben vagy átszórom egy forró tőrrel a bokáidat és hagyom, hogy lassan leégjenek. Megvárom az égett bőr szagát, majd egy kalapáccsal még mélyebb sebet ejtek rajtad egészen addig, még a bokáidból nem marad más csak égett bőr és vértócsa, majd hogy jobban fájjon besózóm, azt. A halálod órája lesz a megváltás mindenkinek ebben a kibaszott életben. Bosszút állok Jane-ért. Emeltem a tekintettem az égre.   
-          Nikol! kiáltotta Alex.
-          Mit akarsz? kérdeztem, úgy hogy felé se néztem.
-          Ki kell találnunk valamit. Nem hagyhatom, hogy megússza ezt, az a …. Mondta vörösen izzú szemekkel.
-          Mért érzem azt, hogy neked többet jelent a kis tünde, mint amit kimutatsz?
-          Az most nem fontos. A lényeg, hogy tennünk kell valamit. Ült le mellém a sziklára és a felkelő napot kezdte bámulni.   
-           Mit tehetnénk. Megmondta, ami megtörtént az megtörtént. Lehajtottam fejemet és a tenger tükörképében bámultam a megatehetetlen arcomat.
-          Igaz a múltat nem változtathatjuk meg, de hallottalak előbb, bosszút kiáltottál és ha mást nem is, de bosszút akarok állni azon a varlókon.
-          Még is mit tehetnénk. Te is hallottad, fegyvernek képezik ki ott a lényeket. Mik vagyunk mi azokhoz? Két démon egy bukott angyal és alán Jane, aki a testvérét védi, ezért nem fogja hagyni, hogy támadjunk.
-          Akkor Jane ne tudjon róla. Mondta egyhangúan.
-          Elképzelhető, hogy eltitkoljuk előle, de azzal csak nagyobb veszélynek tesszük ki. Mondtam, majd bele dobtam egy kavicsot a vízbe. – Hol van Kristoff, mért nem ő jött utánam? néztem rá Alexre.
-          Jönni akart, de megkértem rá, hogy várjon egy kicsit, hogy beszélhessek veled. Nézett mereven az alattunk tátongó ürességbe. – Majd jönni fog. Nem hagyna magadra, amikor látja, hogy kiborultál.
-          Tegyünk azt, amit akarunk, csak ne ártsunk azzal az öccsének.
-          Mi? kérdezte kék szemmel a démon.
-          Azt mondta, hogy tegyünk, ami akarunk. Mi bosszút akarunk állni. Nem? Kérdeztem felemelt szemöldökkel.
-          Végül is, de azzal ártunk neki.
-          Ő mondta. Én csak kicsit átértelmeztem a mondatát.
-          Akkor is kevesen vagyunk. Mondta, majd ő is a tenderbe hajított egy kavicsot. A kavics pattogni kezdett a víztükrön, majd alábukott a hullámoknak.
-           Nem feltétlenül. Néztem rá tervekkel csillogó szemekkel.
-           Na, jó idáig voltam hajlandó várni. Lépett oda hozzánk Kristoff.
-          Csak foglalj helyet itt mellettünk. Mondtam és megütögettem magam mellett az üres sziklát. Kristoff hunyorogva leheveredett és fegyelmesen rám tekintett.
-          Mi a terv? Ismerem ezt az arcot. Mosolyodott el.
-          Nem akarod, előbb tudni miről lenne szó? kérdezte összekulcsolt karral Alex. Kristoff felnevette és fivére szemébe nézett.
-          Már réges-rég tudom miről beszélgettek. Nézett rám, majd átölet. Alex felhúzott szemöldökkel nézet rám, majd démon testvérére.
-          Mi van?
-          Olvasok Nikol gondolataiba. És már nem azért, de csúnya véres halált szánsz annak a varloknak. Imádom a gyilkos természeted. Mondta, majd homlokon csókolt.  
-          Akkor beavatnátok engem is abba a tervbe? Kérdezte Alex egyre dühösebben.  
-           Két tervem van, ti döntitek el, melyik legyen. Nézetem egyenként a démonok szemébe.  Az egyik, hogy hagytok beépülni a Fellegvárba. Kristoff homlokát ráncolva nyitotta a száját, hogy még a gondolatát is felejtsem el annak, hogy ő elengedjen, de folytatattam mielőtt megszólalhatott volna. – A másik, hogy régi adósoktól kérek segítséget.
-          Régi adósok? kérdezték egyszerre.
-          Bukott angyalok, akiknek az életét mentettem és jönnek eggyel. Nem volt szándékom behajtani rajtuk, de ha ezt választjátok, felkeresem őket. Szóval? Melyik lehetőséget választjátok? Néztem Alexre, mert tudtam Kristoff válaszát. Alex elgondolkodva meredt maga elé.
-          Mindkettő. Mondta, de kizárólag csak az én szemembe nézett. Láttam rajta, hogy nem akar szemkontaktust felvenni bátyjával, ezért inkább vissza kérdeztem.
-          Hogy érted? Éreztem, ahogy Kristoff teste megfeszül és mondani akar valamit testvérének.
-          Én nem vagyok hajlandó elengedni oda. Mondta, olyan hangosan, hogy egy hal fel is ugrott ijedtében.
-          Nyugodj meg, hallgassuk meg, hogy hogyan gondolta. Érintettem meg Kristoff csontos csuklóját. Egy pillanatig, csak bámult rám, majd felizzót a szeme és ránézett fivérére.   
-          Én úgy látom, hogy az lenne a legjobb, ha Nikol lenne a mi kémünk és segítségünkre lennének a csatlósai. Nézett egyhangúan testvérére Alex.
-          Gondolkodj már! Üvöltötte Kristoff. – Ha elmegy nem fognak segíteni nekünk az angyalok, nekünk nem tartoznak semmivel. Nem lesz rá okuk, hogy maradjanak harcolni. És fölöslegesen nem akarom elveszíteni….
-           Nyugodjatok le mindketten! Nem egymás közt kéne háborút szítani. mondtam, majd felálltam a szikláról. – Kristoff gyere, most beszélnünk kell. Alex megkérhetnénk, hogy..
-          Maradok. Mondta majd elhalványultak vörösen izzó szemeiben a lángok.     
-          Köszi. Mondtam, majd elsétáltunk a medence felé.

***


-          Nem engedlek el!
-          Tudod, hogy mennyit jelent nekem Jane. Néztem a magas démon szemeibe.
-          Tisztában vagyok vele, de ami megtörtént nem fog megváltozni. Te is tudod, attól, hogy az életedet kockáztatod, nem kapod vissza azt a lányt. – Lassan sétáltunk a medence felé, éreztem Kristoff tekintettét magamon, de nem volt erőm ránézni. Az utat bámulva haladtunk.
-          Ha elvesztenéd a testvéredet te utána mennél? Kérdeztem, majd szomorúan ránéztem.
-           Valószínűleg igen, de ha már oda van, nem kockáztatnám. Menteném a menthetőt. Mondta és elnézett a másik irányba.
-          És ha az a menthető lehet, hogy ő lenne? Nem tennél meg érte mindent, amit tudsz?
-          Ha elveszíthetem azt, ami biztos az enyém, akkor NEM. Mondta és lesütötte szemét, majd megállt.
-          Kérlek, ne tedd ezt velem. Már Jane miatt is bűntudatom van, nem akarom, hogy miattad is az gyötörjön. Éreztem, hogy egyre közelebb állok a síráshoz, így inkább a vízbe mártottam a lábamat.




-          Nem a te hibád! És soha nem is lesz a tied. Szorította meg a vállamat, majd a szemembe nézet és megcsókolt. Éreztem, ahogyan elpirulok. – Nem akarlak elveszíteni, kiölnék belőled az érzéseket és kínoznának. Nem fogok itthon ülni keresztbetett kézzel és hagyni, hogy bántsanak.  
-           Akkor gyere velem. Nem értem mért mondtam, de mást nem tudtam kiejteni a számon. Mereven álltam előtte a könnyeimmel küzdve.
-          Mennyünk vissza, már biztos vár minket Alex. Mondta magához szorított.


*** 
-          Na? Megbeszéltétek? Kérdezte Alex a fának támaszkodva.
-           Ha Nikol megy én is vele tartok. Jelentette ki Kristoff félelmet nem ismerő hangon.
-          Én meg neked adok igazat. Ha Nikol elmegy eggyel kevesebben leszünk és valószínű, hogy nem fognak segíteni a bukottak.
-          Akkor hagyjuk Jane-re a dolgot. Mondtam mire mindketten kérdőpillantást vettek rám. – Ide hívom az össze angyalt, akik segítenének és kiderítjük mennyire segítő készek.
-          És, hogy akartok a Fellegvárba kerülni. Nem vagytok tündék. Mondta Alex.
-          Tündék nem vagyunk, de nem csak angyalok az adósaim. Mondtam csípőre tett kézzel. – Egy ilyen egyszerű varázst biztos nem fog megtagadni.
-          Hogy fogod őket ide hívni? Kérdezte Alex fintorogva.
-          A szóbába van egy kisfaládám, abban amulettek. Mindegyiket arra kaptam, hogy megtudjam vele idézni azt a személyt, akitől kaptam. Minden Bukott angyalnak vannak ígéret amulettjei, ha meg menti valaki az életét a kódex úgy tartja, hogy egy ilyen kis mütyürrel megidézheti és viszonzást kérhet az adott személytől. Igaz mivel az életünké vált a hazudozás és a több ügyes-bajos dolog nem tartjuk be ezt a rendeletet, csak úgy, mint a többit. Magyaráztam a kérdően néző démonoknak.
-          Akkor ez egy olyan amulett. Kérdezte Kristoff és rámutatott a kulcsán függő kiskristályra.
-          Valami olyasmi.  Soha nem ígértem vele semmit, de a kódexet betartottam. Adtam neked egy kristályt, de nem mondtam miért kapod. Alex kérdően nézett, majd zsebre tette kezét és felsóhajtott.
-          Majd én kihozom azt a dobozt,csak mondd meg hol van.
-           Fent a szobámban a kispolc tetején. Mondtam.


***
Kábé 10 percbe telt, de vissza ért a teli dobozzal.


-          Hogy lehet az, hogy már nem tartjátok be ezeket az írásokat és még is ennyi van belőle? Kérdezte, majd lerakta a földre.
-          Egyszerűen kicsit belemászok az agyukba és megígértetem velük. Mosolyodta el. Nincs sok erőm, de amit tudok, kihasználok. Szerinted hogyan vettelek rá arra Kristoffot, hogy születésnapomra megkapjam ezt a medált?
-          Egyszerűen totál beléd van esve és a holdat is leszedné neked az égről. Gúnyolódott Alex. Testvére gyilkos pillantást vetett fivére.


-          Na, jó kezdjük. Add, egyenként a nyakláncokat rakjuk körbe és rendezzük le ezt egyszerre.  Szépen egymás mellé helyeztük a 17db medált és beléptem a körközepébe. A két démon hátrébb lépet, majd kíváncsi tekintettel figyelték a műveletet. -    Gyertek, ahogy ígértétek legyetek társaim és fegyvereim! Mondtam és felragyogtak az ásványok. Miután elmúlt a csillogás kiléptem a körből és felnéztem az égre. Az ég fekete pontokkal volt tele. A két démon ámulva figyelt és hallgatott.     








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése