8.fejezet

Tedd, amit tenned kell

„ Taníts meg küzdeni, én megmutatom, hogyan kell nyerni. Te vagy a halandó hibám és én vagyok a te végzetes bűnöd. Engedd meg, hogy érezzem a szúrást, a fájdalmat, az égést a bőröm alatt.”

Beth Clowley: Warrior

Varlick meglepődve tekintett ránk. Kristoff testével takart. Földig érő kardjaival a talajt karcolta. Én szárnyaimat kitárva álltam és figyeltem minden lépését.

-          Jane nem is monda, hogy játszótársakat is hozott, milyen kár, hogy elkéstettek. Szavaiban harag és gúny keveredett.

-          Kár, hogy azt hiszed, nyerni fogsz. Nevettem és belenéztem aranybarna szemeibe.

-          Egy démon és egy angyal…Most meg kéne ijednem? Felpattant a földről, majd támadó állást vett fel. – Gyertek, ha mertek…

***

Alex haza teleportálta az eszméletlen tündét, lerakta a konyha asztalra és orvosi eszközökért rohant. Berohant a nappaliba és kiborította a magas mahagóni szekrényt. Földre hányta a dobozok tartalmát. Jane sebét a pólója letépett darabjával szorította össze, még megtalálta a szükséges eszközöket.

-          Minden rendben lesz. Mondta inkább magának, mint Jane-nek. Levette Jane pólóját, hogy kitudja tisztítani a sebeit. A csaphoz rohant, hogy benedvesíthesse a rongyot, még a víz folyt Alex tekintette megpihent Jane karcsú alakján, de amint a folydogáló vért észre vette rögtön kapcsolt és kicsavarta a rongyot. Gyengéden hozzáérintette a tünde véres bőréhez. Az anyag magába szívta a vért és vöröses szint kapott. Jane oldalt fekve hevert az asztal tetején. Haja szerte-szét állva hullott a párnára, amit Alex tett a lány feje alá.  – Tudom, hogy nem hallasz, de ez most fájni fog. Súgta a démon az eszméletlen tünde fülébe. Tiszta pamacsot keresett.  Meglocsolta hideg fertőtlenítőszerrel és a lány sebén végig húzta azt. Jane teste megfeszült, de még komában is elrejtette a fájdalmait. Alex tűért nyúlt, hogy össze varrja a kis tünde testén lévő mély sebet. Lassan próbálta minél kevesebb fájdalommal összevarrni, de remegtek a kezei. Nem akart fájdalmat okozni, legalábbis nem Jane-nek, de ez most elkerülhetetlen volt. A tű hegyét a nyers húsba szúrta, majd a másik oldallal összefűzte. Szép apró öltéseket készített. Keze az utolsó öltésnél kissé mélyebbre szúródott. Alex befejezte, de bűntudata támadt, amiért fájdalmat kellet okoznia szeretett Janeé-nek. Újra megtörölte a tünde sebeit, majd gondosan be tekerte gézzel. Gyengéden karjaiba kapta Jane-t és át teleportált régi démon lakásuk oltárához. Egy hatalmas félhold alakú oltár tele bonyolultabbnál- bonyolultabb írásjelekkel. Ráfektette a lányt. Ősi könyveket kezdett bújni, de félszemét a mozdulatlan Jane-en tartotta. 

***           

Varlick a földre zuhant. Kristoff vörösen égő szemmel torkánál fogva nyomta a kőfal maradványinak.

-          Végzel vele? Kérdezte felém sandítva, szarkasztikusan. A csizmám szárához nyúltam és kivettem egy hegyes, éles tört. Oda sétáltam Varlickhoz és felsértettem arcán a bőrt.  Kristoff kardal a kezében figyelmeztette, hogy ha hozzám mer érni egy mozdulattal, levágja hitvány fejét és folyóba hajítja.

-          Ez csak a kezdet. Égett szememben a bosszúvágy, de minden porcikám azt üvöltötte „ siess Jane-hez”. Vére végig folyt a kés pengéjén. - Valami nem stimmel. Neked nem tűnt ez túl egyszerűnek? Kérdeztem Kristoff-ot miközben Varlick arcában forgattam a tör hegyét. A penge átlyukasztotta a hitvány arcbőrét és a nyakán keresztül kimeneti sebet ejtett. A hitvány vicsorogva vért hányva nézett ránk, majd megszólalt:

-          Nem hiszitek, hogy egyedül vagyok? Köpte ki a vérét. Kristoff gyors mozdulattal megfordult és harci pozíciót vett fel, még mindig falnak támasztva a tehetetlent. Tündék vettek körül minket és íjjal a kezükben halott szemmel tekintettek ránk. – Ők az én fegyvereim. Hányt újabb véradagot. Kristoff rám nézett, majd bólintott. Én elkaptam a Tünde nyakát és tovább tartottam azt. Kristoff felkapva kardját elindult az egyik tünde felé, aki íjat szegezett neki. A démon kardjával elvágta az íj húrját és elválasztotta a tünde fejét testétől.

-          Nézz bele egy kicsit a fejébe. Irányítsd! Kiáltotta Kristoff miközben vagy öten vetődték rá.

-          Tudod, hogy nem tudom olyan sokáig tartani más gondolatait, hogy végezhessünk velük.

-          Tudom, de az éppen elég lesz, ahhoz hogy hátra szorítsuk őket. Mondta, majd újabb sérülést okozott.

-          Legyen! Zöld szemeimet sárgás füst váltotta fel. Bele néztem Varlick gondolataiba és lebénítottam a mozgást. Elengedtem, majd rohanni kezdtem a démonom felé. Szemeimben sárgás fény honolt. Lekaptam a hátamra erősített pengéket, dobócsillagokat és neki hajítottam a levegőben támadó tündének. Kristoff tovább vagdalta a tündéket, amikor éreztem, hogy valami eltalálja a bokámat. 

-          Jól vagy? Kérdezte aggodalommal miközben újabb halottal bővítette a kupacot.

-          Igen. Azzal kirántottam a vesszőt a lábamból és célba vettem támadómat. Zsebeimbe nyúltam és kikaptam belőle pár csillagot, amit egyenesen a tünde homlokába vágtam. – Nem tudom tovább tartani. Elfogy az erőm.

-          Vedd, át én elkapom a nyomorultat. Mondta és száznyolcvanas fordulattal neki támadt az eszméletlen vezérnek. Átszúrta a combjait ezzel a földnek szegezve a magatehetetlent.  Utolsó Tündével álltam szemben, aki túlságosan is emlékeztetet Jane-re. Egy pillanatra megdermedtem. Kristoff még időben elkapta a felém repülő vesszőt, és egy éles pengével ajándékozta meg a tündét.

-          Úristen! Még is mi ütött beléd, majdnem megöletted magad. Kiabált velem Kristoff.

-          Sajnálom, Jane- re emlékeztetett. Nem tudom, mi van velem elvesztettem a gyilkos tudatomat.

-          Ég veletek, még találkozunk! Törölte le a vért az arcáról Varlick, majd egy kis vér öklendezés után nekem dobta a tört. Elhajoltam és a földre ereszkedtem. Kristoff megpróbálta utolérni, de már felszívódott.

-          Ilyen sebekkel nem juthatott messzire. Mondta a démon.

-          Nekem elegem van a fogócskából, tudni akarom, mi van Jane-el. Légy szíves vigyél hozzá. Estem Kristoff karjaiba. Ő csak bólintott és már el is tűnt velem.        

Először haza teleportált, de csak rumlit és vért láttam mindenütt.

-          Hól vannak? Kérdeztem idegesen.

-          Nyugodj meg! Ha nem ide, akkor a régi lakásunkba vitte.

-          Minek? Itt mért nem volt jó, mért kellet a föld alá cibálni?

-          Van egy oltárunk, közel áll a halálhoz és a szellemekhez.

-          Ezzel most megakartál nyugtatni? Mert, ha igen nem jött össze. Tettem csípőre a kezem.

-          Nem. Nyugodj meg végre! Hozz gézt és gyógyszereket, amire szükségünk lehet, Én hozok takarót és szárazruhát.

-          Rendben. Kirohantam a konyhába és kirámoltam a fiókokat. Kipakoltam az orvosságokat és felmarkoltam az összes fertőtlenítőt és bele dobtam egy dobozba. Kimentem a nappaliba és kiválogattam a földön heverő bobozókból a használható gézeket és kötéseket. Kristoff épp vissza ért kezében egy kis halom tisztaruhával.

-          Indulhatunk? Nézett rám kérdően a barna szemeivel.

-          Igen! Mondtam és felkaptam a teli dobozt.

Alex fel-alá sétálgatott az oltár előtt, amikor megérkeztünk, kezeit tördelte.

-          Jól van? Rohantam a félhold alakú oltár elé. Jane sápadtbőre hideg és dermedt volt. Sebeit gondosan bekötőzték, de még így is szivárogtak a sérülései. – Kristoff ide dobnál egy takarót, majd megfagy.

-          Persze…

-          Remélem, van ötletetek, hogy hozzuk vissza a kómából. Hadarta idegesen Alex. – Hól vannak azok a rohadt angyalaid?

-          Ide- oda teleportálok, szerinted olyan könnyű bemérni merre vagyok éppen az adott időpontban. Ordítottam.

-          Elég! Lenyugodni. Inkább találjunk ki valami értelmeset ahelyett, hogy széttépnétek egymást. Állt közénk Kristoff. – Nikol? Nézett a szemembe. – Van valami terved?

-          Azt hiszem…de ahhoz nektek meg kell keresnétek Josh-t. Mondtam miközben saját magammal vitatkoztam.

-          Rendben mi elő kerítjük Josh-t. Te mit fogsz tenni? Kérdezte Alex izzó szemekkel.

-          Én elmegyek…

-          Veled megyek, nem hagyom, hogy bajba keverd magad. Magarázott Kristoff.

-          Oda ahova én megyek, démon nem teheti be a lábát.

-           Mégis mit tervezel? Nézett Alex érdeklődve.

-          Vissza hozom az élők sorába Adam-et. Mondtam és hátat fordítottam a csodálkozó démonoknak.

-          Ahhoz nagy áldozatot kell nyújtanod a mágusnak. Nem hagyom, hogy hibát köves el. Mit akarsz cserébe adni? Ölelte át a vállamat Kristoff.

-          Amit kér… Megfordultam, hogy a szemébe nézhessek.

-          Adam? Alex kérdően nézett, majd ránézett a szuszogó Jane-re. Mit tud ő segíteni?

-          Ő a Jane bátyja és jobb lesz mondanyiunknak, ha itt van.

-          Kérlek, ne csinálj semmi veszélyest. Mondta Kristoff és gyengéden megcsókolt. Csókja hosszas és szenvedélyes volt. Gyengéden eltávolodott tőlem, majd egy szerelmes puszit nyomott a homlokomra miközben azt suttogta.:  - Kérlek, vigyáz magadra és ne  vállalj olyat, amivel átadod a lelked annak a szívtelen anyádnak. Nézett hosszasan a szemembe. És homlokát az enyémnek támasztotta.

-          Megértettem. Keressétek meg Josh-t … Szükségünk lesz rá. Azzal kiléptem a kapun és szárnyra keltem. – Irány Legendavilág. Mondtam magamnak.

A felhők között szállva éreztem a hideg szél lágy ölelését. Tudtam, hogy nagy kívánságot fogok kérni a varázslótól, mégis Jane-re gondoltam, nem törődve azzal, hogy mit óhajt tőlem a mágus.

-          Vissza hozom a testvéredet, ígérem… Azzal leszálltam a Legendavilág kapuja előtt. – Rég jártam itt. Mondtam, majd beléptem a beképzeltek országába. A keskeny utcákon sétálgató lények megvetően bámultak rám. Én gyilkos pillantással haladtam végig a macskakövezett téli utcán. A varázsló otthona már messziről észrevehető volt. A bejárat vöröses lámpásokkal volt díszítve, amik lassan himbálóztak a lágy szélben. A magas kapu tetejére egy gyémántokkal kirakott szélcsengő csilingelt. Az épület falai nap-sárga hatást keltettek a havas tájban. Kopasz fák helyett mágikusan kékes fényben zöldellő levelek dülöngéltek a téli szélben. A kapu kitárult előttem, majd becsukódott. A levegőben lehetett érezni a fekete mágia hívogató erejét. Az ajtóban álltam épp kopogtam volna, amikor az ajtó nyikorogva kinyílt előttem. Bentről megcsapott a meleg levegő és a füstölő illata.

-          Tudtam, hogy egyszer újra találkozunk. Mondta háttal, majd rám tekintett. – Gyere beljebb. Száját vészjósló mosolyra húzta.

-          Segítséget szeretnék…

-          Nem kell folytatnod, már tudtam, mért keresel fel engem, de tudnod kell, hogy az amuletted nem ér annyit, hogy egy halottat vissza hozzak. Borsos árat fogsz érte fizetni előbb vagy utóbb. Nevetett, majd becsapódott mögöttem az ajtó.

-          Tisztában vagyok vele, de megéri. Mit kérsz cserébe? Sóhajtottam a  várva várt kérdést.

-          Mit adnál nekem? Kérdezte ördögi grimasszal. Ha, azt kérem add nekem szerelmed érzéseit oda adnád, mennyit ér neked az a lány?

-          Azt kívánsz, amit akarsz. Szívem összeszorult mondatom hallatán. Csak Kristoff-ot ne…

-          Most nincs szükségem ilyesmire.

-          Mire? Kérdeztem a titokzatos férfit.

-          Megtarthatod szeretett démonod. Mondta, majd felállt a székből és az egyik szekrényben kezdett kotorászni. Elővett egy díszes kést és a kezembe nyomta. – A véredet kérem egy pár tolladdal. Mondta és neki támaszkodott az íróasztalnak.

-          Mért van erre szükséged. Értéktelen.

-          Egy tudatlannak nem, de a nagyapád vérvonalát hordozod magadban. A legerősebb őrző angyal vére kering valamilyen szinten benned.  Igaz meg buktál és kitaszított lettél, de a véred az marad, ami volt. Egy nemi származású angyal vagy.

-          Mire készülsz?

-          Egy üvegcse vér néhány toll és többet tudok meg nagyapádról. Legyen elég ennyi.

-          Rendben áll az alku. Néztem határozottan a mágusra. Tudom, hogy ezzel elszabadítom a poklot, de Jane fontosabb holmi sznob tündéreknél.

-          Itt ez a kis üveg töltsd meg vérrel még néhány tolladat kitépem. Szó nélkül elvettem a mintás üveget és felé tartottam a kezemet. A késsel felvágtam a puha bőrt. A vörös vér végig folyt a kezemen egyenesen a tálba.

-          Megkapta, amit akart most kérem a varázslatomat. Hátat fordított, gondosan bezárta a véres üvege és a polchoz sétált. Levett egy pár színes bugyborékoló folyadékot némi szárított növényt és egy tálba öntötte azokat. Valamit kántált hozzá, majd lilás füst keletkezett a kezei között és összezúzta a tál tartalmát. Egy urnába öntötte a száraznak tűnő érdekes port és átnyújtotta. És ismét kántáli kezdett valamit latinul. Sajnos a latintudásomat mára nagy részét elfelejtettem ezért csak a mondat végét értettem. – „Térj vissza segítsd a húgodat.”

-          Ad át egy tündének és keresd meg a nagymamád naplóját, abban megtalálod a varázsigét. Ne feled csak akkor térhet vissza, ha követitek a nagymamád utasításait a vershez.

-          Köszönöm. Mondtam és az ajtó felé vettem az irányt, ami kitárult. Vissza fordultam és bólintottam a mágusnak, majd a felhők felé emelkedtem.

Alex és Kristoff nagyban vitáztak, amikor megérkeztem. Josh Jane-t figyelte, aki mozdulatlan hevert az oltáron mellet minden féle varázs bigyóval.

-          Nikol! Mi történt veled? Csupa vér és heg vagy. Nézett rám elcsodálkozva Kristoff.

-          Hagyd, rendbe jövök. Oda dobtam az urnát Josh-nak, aki meglepetten kapta el. – Tartsd biztonságban még vissza érünk. Sok dolgunk van még. Néztem az eszméletlenül heverő lányra. – Kristoff megkérhetlek, hogy vigyél haza, meg kell keresnem a nagymamám naplóját. A démon csak bólintott és kézen fogva eltűntünk. Alexet és Josh-t ott hagyva kérdéseikkel.