Régi sebek
„ Az
igazsággal a baj az, hogy nem hazudik, a tévedéssel a baj az, hogy igaza
sosincs… A békével a baj az, hogy nem fog harcolni, a szerelemmel a baj az,
hogy vak mindig… A könnyekkel a baj, hogy megszáradnak, s a hit bajai
megsiratnak. ”
Thousand Foot Kruch - Already Home
Sharon
zavarodottan állt Raven ágya felett. Mire
gondolt az az ember? Mit tud ez a lány, ami oly hatalmas veszélyt jelent az
emberiségre? Sharon végül vállat vont, és kiment a szobából. Bólintott az
őrnek, hogy mennyen vissza a szobába. A férfi belépet az ajtón, majd halkan
becsukta maga mögött azt. Sharon felment az emeletre, ahol összekészítette az
előadás darabjait.
-
Oh…
Sharon. – Lépett be a szobába Robert, a Mások egyetlen ember szövetségese. –Már
mindenütt kerestelek. –Mosolyodott el, majd mikor meglátta a lány
arckifejezését elbizonytalanodott. Sharon kifejezetten utálta a fiút, jobban,
mint a többieket. Egyszerűen nem volt hajlandó megbízni a fajtájában.
-
Miért
kerestél? –Nézett fel papírjai közül a lány.
-
A
tanács megszavazta, hogy te készítsd fel az újakat… - Halkult el Robert.
-
Én?
Nekem most a katonákhoz kell mennem. Ideje támadni.
-
De…
-
Nem!
Erről én döntök Láttam és átéltem azokat a dolgokat, amiket tesznek az emberek,
velünk és másokkal. Éppen itt az ideje, ideje lázadni, harcolni! –Égett a tűz
Sharon szemeiben, a harag mindazok iránt, akik miatt most ott tart ahol. Raven
sebeit látva betelt nála a pohár.
-
Erről
most… nem te döntesz. De szép kis beszéd lesz ebből. –Tette zsebre kezeit a
fiú.
-
Mikorra
kell mennem? – Adta fel Sharon.
-
Most
azonnal. –Húzta mosolyra szájár Robert. Sharon csak ledobta papírjait majd kabátját
felkapva kiviharzott az irodának berendezett szobából. Lerohant a lépcsősoron,
le a kertbe, ahol egy sereg újonc beszélgetett.
-
Na,
figyelem! Vagy velünk vagytok vagy magatok. Most körbe vezetlek titeket és
megválaszolom pár kérdésetek. Szóval, most vagy soha. –A tömeg tovább dumált,
észre se véve a lányt. Sharon, várt egy pillanatot, majd egy elegáns
mozdulattal előkapott egy kést. Majd az egyik nagyszájút fejbe dobta vele. A
tömeg megnémult. Mindenki ijedten figyelte a haldokló eszméletlen fiút a
földön. –Na, végre ide figyeltek, most
kérdezzetek… - Egy lány emelte magasba a kezét.
-
Ezt…
Te csak úgy megteheted? – Mutatott a fiúra a füvön. A kép hirtelen elhomályosodott.
A fiú már nem volt ott. Mindenki elképedten bámulta a halványodó Sharont, aki
szinte már nevetett rajtuk. A lány eltűnt. Majd előkerült a halottnak hitt fiúval
a semmiből. A tömeg elképedten bámult a zavarodott fiúra.
-
Na,
szóval. Most már végre figyeltek rám. Úgy tehetem meg, hogy képes vagyok kijavítani.
Tudok utazni az időben. – Sharon hátat fordított a figyelő szempároknak. –
Akkor kövesetek, körbe vezetlek titeket. – Végig haladtak a kert mentén. a
tömeg bámészkodott, nézték a fákat, ahogy az égbe csapnak, a lassan kopaszodó
ágaik. Körbe néztek a haditermeken, ahol néhány katona épp késpárbajt vívott.
Az egyik biccentet Sharon-nak, majd folytatta az edzést. Ahogy haladtak az épület
felé, elhaladtak egy emlékmű mellett. Sharon felfigyelt a hangos kérdésekre. Ennyién meghaltak? Mi ez az egész? Az
emberek nem tehettek ilyeneket! A lány szembe fordult a csoporttal.
Hallgatta a beszélgetést.
-
Öhm,
Elmondanád, hogy pontosan miért is állunk háborúban az emberekkel? Az ide vezető
úton elfogták két társunk. Akik azóta, se tértek vissza. – Mondta alig hallhatóan
az egyik lány.
-
Mi
is az egyéni erőd?
-
Nekem?
–A lány szinte remegett, hangja gyenge és túl világi volt. –Hatalmamban áll
befolyásolni másokat, illetve rávenni pár dologra őket.
-
Ja!
Engem bármikor rávehetsz bármire, ha ledobod azt a rongyot magadról. –Nevetett fel
az egyik srác.
-
Kuss
legyen! – Emelte fel hangját Sharon. – Ez egy remek képesség és egyben könnyen
fejleszthető is.
-
Mi
köze ennek a háborúhoz? – Lépett elő egy szemüveges fiú. Szemi hidegsmaragd zöldben
pompáztak, haját megborzolta a szél. –Azt mondta válaszol, a kérdéseinkre. -
Megigazította a szemüvegét és még közelebb lépett Sharon-hoz. A lány állta a
tekintetet. –Mi erre vagyunk kíváncsiak. – A lány sóhajtott egyet. Majd lángra
kapott a tűz vörös szemiben.
-
Mi
a neved?
-
Jeremy
Scot. –Felelte röviden a fiú.
-
Nos,
Jeremy. Ha erre vagytok kíváncsiak, jobb ha kerítek erre valakit nektek.
-
Miért?
–lépett még közelebb. –Sharon hátat fordított.
-
Mert,
gyűlölöm az összes embert ezen a földön. Mindezért, amit tettek. Én nem a legendákat
mondanám el nektek, hanem a valóságat. És akkor mindannyitok elmenekülni innen.
De, hogy ne maradjatok mese és történet nélkül. Ide hívom Noah-t, majd ő felel nektek.
–Fordult szembe a fiúval, egészen közel. A fiú megtántorodott, hátrébb lépett. –Legalább
a dolgomat végezhetem. – Azzal Sharon megfordult és otthagyta a meglepett társaságot.
***
Noah a lépcsőn
ücsörgött, zenét hallgatott. Nem igaz,
hogy ennek soha nincsen semmi dolga! Morgott magában a lány, majd szó
nélkül megállt a fiú előtt. Várva, hogy vissza térjen állom országból.
-
Ohh..
Sharon? Mióta álldogálsz itt? - kapta fel a fejét, Noah.
-
Csak
most jöttem. Lenne számodra egy…
-
Csak
nem magához tért Raven? – Ugrott talpra a fiú.
-
NEM
tudom, még nem. – Morogta a lány, most se tudta befejezni, amit akart. Mint
általában. –Ahogy mondani akartam, lenne
számodra egy kis feladat.
-
Igen?
És mi lenne az? –Vonta fel egyik szemöldökét Noah.
-
Az
újoncoknak mesélj, hogy miért állunk háborúban.
-
Áhh,
már megint itt tartunk… Ismét nem vagy hajlandó azt a mesét mesélni, amit
mindenkinek tanítottak.
-
Mert
én tudom az igazat. Tudom milyenek azok. És nem vagyok hajlandó őket,
elfogadni. – Fordított hátat a lány. Noah megakarta érinteni a vállait, de
Sharon lerázta. – Én megyek a katonákhoz, ma még sok dolgom van. Nem hagyom,
hogy elgunnyadjanak.
-
Akkor
én meg elmondom nekik azt, amit te nem. –Lépett a lány mellé. Robert rohant feléjük.
-
Raven…
- Kapkodta a levegőt.
-
Mi
van vele? – csillant fel Noah szeme.
-
Megszökött…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése