Sorsok
„Mindenem, amim van,
tőled kaptam. A szerelem tartott minket motiváltnak. Ebben a világban, ami oly
szennyezett, ez az egyetlen dolog, ami megmenthet engem… Mikor a dolgok
túlságosan komplikálttá vállnak, mindig visszatudunk térni ahhoz, amit közösen
alkottunk… Mikor képtelen vagyok elszabadulni tőle, a gyűlölet naponta
felemészt.”
Deuce- Do you think
about me
Miután Jane és Alex
felszívódtak, Johs dühtől forrongó fejjel kezdet fel-alá jártkéni a nappaliban.
Magában vitatkozott, majd ami a keze ügyébe került ripityára tört. Mary, csípőre
tett kezekkel figyelte a tündét, ahogy mindent tönkre tesz, majd megelégelte a
látottakat. Behunyta szemét, suttogni kezdett valamit, és Johs hirtelen varangyképében
tetszelgett előttünk. A fiú, hártyás lábaival, felénk ugrált, közben hangosan
brekegett, mint aki azt akarja mondani, változtassatok vissza különben…. „ Nick
nevetve figyelte, ahogy a kisbéka „szitkozódva” ugrál egyhelyben.
-
Már réges-rég megérdemelhetted volna, hogy
varangyot csináljak belőled! –Mondta Mary, majd egy nagyobb üvegpohárba ejtette
a rakoncátlankodó fiút. Letakarta egy szűrővel, majd mosolyogva felénk
fordult. –NA, most hogy őt
elhallgatattam… Ideje lesz vele foglakozni. –Mutatott Kristoff-ra, akit szinte
eltakartak a nagy ezüstláncok. – Nick! szeretném, ha segítenél nekem? Nem
ismerek más embert, aki annyira ismerné a varázs és gyógynövényeket, mint a te
nővéred. És, ha jó tudom tanítgatott téged is. –Mosolygott Mary.
-
Szívesen segítek.
-
Nikol, rád bízom a fiút. Csak annyit kérek,
maradj távol a fogaitól. Erősebb a varázslat, ha még nem ívott vért a vámpír
énje.
-
Rendben. –Néztem bosszúsan a lányra, aki Nickkel
kilépett az ajtón. Kristoff rám se nézett, csak keserűen nézte, ahogy kettesben
maradunk.
-
Mennyi bajt okoztam… - Mondta halkan.
-
Megmentettél. És most rajtunk a sor, hogy
segítsünk rajtad. Most pedig gyere, felmegyünk, ha már más feladatot nem
kaptam.
-
Mit csinálunk? – Nézett fájdalmasan a fiú.
-
Tv-zünk vagy valami… Mint rég…
-
Nikol. –Ült le a lépcsőre. –Már soha nem lesz
semmi olyan, mint rég volt. itt elszakadt a cérna. Mélyen legbelül, ismét
elvesztem. Egy szót se bírtam szólni, csak álltam meredten és hagytam, had
folyjanak a könnyeim. Kristoff meglepetten nézett fel rám.
-
Héé! Semmi baj… Nem akartam… - Elegem volt,
mindenből és mindenkiből, elindultam felé, majd egy kosza pillantás után
felrohantam az emeletre.
-
Nikol! Kicsim! –Rohant utánam ahogy csak bírt,
csörgő láncai közepette.
-
Ha azt akarod, hogy a tiéd legyek, mint rég…
Miért vagy ilyen elutasító velem? Miért?
-
Félek, ha nem teszem… Ártani fogok neked. –Hajtotta
le szégyenkezve a hibrid.
-
Nem érdekel. Én felajánlottam neked a vérem, hogy harapj
meg. Hogy végre vége legyen! Hiszen, mindketten tudjuk, én nem élném túl az
átváltozást. Anyám boldog lenne. Te meg tovább léphetnél, elfelejthetnéd azt,
ami volt. –Tudtam, hogyan nézhet most rám, de nem volt erőm a szemébe nézni. –
Legutóbb majdnem vízbe fojtottam magam. Tudod miért nem tettem? – Kérdeztem alig
hallhatóan.
-
Nem… - Mondta rekedt, akadozó hangon.
-
Mert Janenek tettem egy ígéretet. Ez tartott
vissza… - Kristoff közel jött hozzám, szemeiből elveszett a vámpír tekintett az
volt, aki rég, egy erős démon. A vállára dőltem.
-
Kérlek, ne csináld ezt velem. Te is tudod, hogy
miattad tartottam ki eddig. Ti mind olyanok vagytok nekem, mint a családom.
Szeretlek benneteket.
-
És… És akkor mi van?
-
Hogy-hogy mi lenne?
-
Mi lesz? Mary elmond valami hókusz-pókuszt,
minden rendbe jön… Aztán hozzám se fogsz
érni, nehogy megsebesíts… Sajnálom, de
ez így nekem nem megy. Feladom… Anyám nyert. Elvett tőlem mindent, ami ebben az
esze-veszett világban ért még valamit. –Kristoff csak hallgatott, nem válaszolt.
Bele néztem a szemibe, de semmi. – Lemegyek, csinálok valamit enni… - Azzal ott
hagytam, hallottam minden gondolatát. „Megakarlak védeni!” Értsd meg, ha ez az
ára, akkor is megvédelek.” Ahogy leértem, próbáltam elterelni a gondolataimat,
hiába. Elég volt ránézni a barna szemeire, amiben keserűség, szeretet,
fájdalom, sajnálat keveredett. Mélyen hallgatott. Figyelte, ahogy
teszek-veszek. A láncai már felperzselték a bőrét. Tele volt vöröses égési
sebekkel, de nem figyelt rájuk, bizonyára az volt a legkisebb fájdalom, amit
érzett. Elé raktam a tányért rajta egy adag olasz tésztával. Szemeiben
megcsillant a hála és a fájdalom. Kezeit nem is bírta mozdítani, felnézett rám,
felállt majd homlokon csókolt.
-
Veled leszek… Akkor is, ha ilyen ostobaságokat
beszélsz. Megvédelek, akár magamtól, akár mástól. Azzal felvonszolta magát az
emeletre.
-
Azt hiszed, megtudsz védeni mindentől és
mindenkitől… Csacska Démon. Magamtól soha se fogsz tudni megvédeni. –Azzal kirohantam
az ajtón, könnyekkel a szememben.
***
Mary és Nick gyökereket és leveleket szedegettek kertben. Már
lassan össze szedtek mindent, amire szükségűk volt. Mary hangosan átgondolta
mire lesz szüksége még.
-
Levendula, Rozmaring, Beléndek, Maszlag, nadragulya.
Szerintem megvan minden, amire szükségem lesz. – Egyenesedett fel Mary. - Lehet,
hozhatnánk egy kis csalánt. Jó kis nyugtató teát tudnánk főzni belőle a
Nikolnak. –Nick felszisszent, arra megteszi a kamillai is.
-
Igazad van. – Mosolygott fáradtad a lány. –Ideje
lesz elkezdeni, hosszú nap vár még ma ránk. – Mondta a lány
-
Oké! Akkor hozok még egy kis kamillát és
mehetünk is. – Mondta Nick, mikor Nikol zokogva átrohant a kerten. Kirohant az utcára, majd felnézett az emeleti
ablakra.
-
Most ments
meg, lásd be, nem tudsz mindentől megvédeni!
-
Mi lelete ezt a lányt. –Nézett utána, majd fel
az ablakba, ahol Kristoff Ijedten kapálózott, már amennyire tudott. –Nick, Azt hiszem baj van… - Folytatta Mary és
Nikol után indult, aki addigra vérben feküdt az utón. –Te jó isten!
***
Nikol:
Felnéztem az ablakba, utoljára átgondoltam, mit is akarok
tenni.
-
Most ments
meg, lásd be, nem tudsz mindentől megvédeni… - Üzenetem az ablakban álló
fiúnak, aki már tisztában volt mindennel. Kiléptem az útra, majd az utolsó
dolog, amit láttam egy autó fényszórója volt, majd minden elsötétedett.
Éreztem, ahogy a forró vér átáztatja a felsőm, hallottam, ahogy csörögnek
Kristoff láncai, de már nem éreztem semmit se. Végre megtettem! Sajnálom, remélem egy következő életben máshogy alakul…
Kristoff:
-
Nikol!!! Ne, mire készülsz? Kérlek…. Segítsetek
rajta, rántsátok vissza, ártani fog magának! NE! – Láttam, ahogy kiugrik az útra,
ahogy megpördül a szélvédőn és, ahogy a porba hull… - Minden lelassult, a
jelenet, ahogy Mary és Nick elindul futva… Ahogy Nikol eltűnik. Rohantam,
rohantam, ahogy a láncok és a fájdalom engedte. Ez a fájdalom most más volt,
nem fizikai. Testileg nem éreztem már semmit. –Mary! Mentsd meg kérlek…. –Futottam
ki az utcára.
-
Uram isten, esküszöm nem láttam…. Csak kilépett
az útra. Kérem, had segítsek, ugye még lélegzik? –Hadarta a kalapját
szorongatva egy őszülő öregember, aki az autót vezette.
-
NE! – Mary meglengette a kezét az ember előtt. –
Erre te nem emlékszel, soha nem voltál itt és ez nem történt meg! –A férfi,
mint akit megbabonáztak alázatosan beült az autójába és elhajtott. –Kristoff lépj
hátra! Túl sok a vér!
-
Nem! Kérlek segíts rajta!
-
Gyere el onnan, a vér szaga megfog babonázni, és
azt nem hagyhatom. Nick menj be a házba, jobb ha nem látod, készíts elő a
szertartást.
-
Milyen szertartás, Nikollal mi lesz? – Próbáltam
ellenkezni Maryvel.
-
Ő rendbe jön, örökéletű, ahogy bármelyikünk.
Viszont, veled nem tudunk elbánni, ha elveszíted a fejed!
-
Az isten szerelmére! Ő nem örökéletű, csak félig
ebbe bel fog halni…. Elvették az életét, mikor lebukott a földre… - Éreztem, ahogy valami elborul bennem, a vér
tényleg túl sok volt. A démon énem féltette Nikolt, még a vámpír énem… Lassan
éhezni kezdett.
-
Kritoff! Jaj nekem… Ez nagyon nem tetszik… Nick felrajzoltad a pentagramot?
-
Igen!
-
Kristoff lépj be a körébe és maradj ott, amíg Nick
meg nem gyújtja az összes gyertyát! Nikol miatt ne aggódj!
-
Rendben…- Mondtam szörnyű fájdalmak közepette.
-
Veled, mit tegyek? –Hajolt közel a lányhoz Mary.
Mary:
Kristoff belépett a körbe, de végig a
szemét a lányon tartotta. Berohantam a konyhába… Megfogtam a kisbékát, és
vissza változtattam.
-
Johs! Hozd be a lányt és fektesd ide, kérlek. –
A fiú válaszra nyitotta a száját, de közbe vágtam.
-
Erre most nincs időnk! Hozd gyorsan, és egy szót
se szólj, hangosan. – A fiú bólintott. Mikor visszatért már értette, miért
kértem meg arra, hogy ne szólaljon meg. A lány nem lélegzett, elment. Élettelen
véres testét, már nem bírtam visszahozni. Eközben Kristoff, a körközepébe
szenvedett…
-
Jól, van. Ugye?
-
Persze… - Feleltem, próbáltam nyugtatni, hogy ne
legyen nagyobb baj mint ami most fen áll. Tudtam, én nem tudok segíteni a
lányon. Így maradt, ami maradt. Kristoffal kellet foglakoznom, mielőtt őt is
elveszítem. Így hát magamra kaptam fekete köpenyem és varázskönyvem szorongatva
a szenvedő démon mögé léptem. A gyertyák felvillantak és az égbe csaptak a fiú
körül. Ahogy haladtam az igében, láttam, ahogy szenved… A jel alakja, kezdett
felrajzolódni a vállaira, de még közel sem voltunk a végén. Kristoff erősen
viselte, de nem vette le a szemét a lányról. –Kérlek, alázatos mindenhatóm! Segíts az elkövetkező,két órában, nekem
és ennek a szenvedő démonnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése